2008. december 13., szombat

Milyen luxusajándékot vegyünk karácsonyra?



November végén már azoknak is kezdett fejtörést okozni, hogy mit vegyenek karácsonyra szeretteiknek, akiknek egyébként a vásárlás anyagi vonzatával nemigen kell foglalkozniuk. Nekik szeretnénk most segíteni azzal, hogy a budapesti luxusboltok kínálatát végigböngészve ajándékokat ajánlunk a különböző korosztályok számára.

Ha valaki luxusmárka logójával ellátott, esetleg egyedi terméket szeretne a fa alá tenni, de nem akar sokat talpalni az ajándékokért, manapság viszonylag egyszerű dolga van: elmegy az Andrássy útra, ahol szerencsés esetben még parkolóhelye is akad, és nagyjából két óra alatt mindent meg tud venni párjának, szüleinek és üzletfeleinek.

Mandzsettagombra és sálra-sapkára szavaztunk

Sokak számára az ajándékötletek kitalálása sokkal nagyobb erőfeszítést jelent, mint a beszerzésük, ezért mi is nekiindultunk a budapesti belvárosnak, hogy feltérképezzük, milyen cikkeket kínálnak a régebben működő, illetve a nemrégiben nyitott luxusboltok. Mivel egy férfit végképp nem lehet rávenni a vásárlás nélküli nézelődésre, hárman lányok vágtunk neki az üzleteknek.

Levi's

A túrát az Andrássy út Deák térhez közelebb eső oldalán kezdtük, ahol majdnem sikerült pénzt költenünk is, hiszen a Levi's-ben új farmereket ajánlottak figyelmünkbe, ezeknek a zsebeit csillogó-villogó Swarovski-kristályok díszítik.

A különleges darabok 26 ezer forintért kerülhetnek a fa alá, igyekezzünk olyan húszas-harmincas éveiben járó rokonunkat megajándékozni velük, akinek velünk egy mérete van - már persze, ha nem veszünk rögtön kettőt. Persze nem csak a nőneműek kaphatnak innen ajándékot, egy férfi bőrkabátot mi is simogattunk jó darabig, aki ilyet venne vagány, divatkövető párjának, nagyjából 90 ezer forintot hozzon magával.

Pelote

Bár a Pelote-ba egyértelműen a férfiaknak szánt ajándékok miatt tértünk be, néhány női selyemsál (12 ezer forinttól) azért elég vonzó volt az elegáns fa rekeszekben. Ha valaki párját vagy édesapját egy új zakóval vagy öltönnyel ajándékozná meg, de a meglepetést nem akarja elrontani azzal, hogy együtt megy vásárolni vele, itt tetszés szerinti összegű ajándékutalványt vehet, amit később a megajándékozott levásárolhat az abszolút méretére szabott ruhadarabokra.

Egy sálat vagy sapkát nagyobb biztonsággal vehetünk meg egyedül melegíteni kívánt szerettünknek, a 30 fokon mosható gyapjúsálak 40 ezer forintért kaphatók, míg egy-egy hozzájuk illő sapka közel 13 ezer forintba kerül.

Cipőtől az aktatáskán át a nyakkendőig

Aki üzletember rokonának vagy barátjának vásárol, nem lőhet nagyon mellé egy elegáns mandzsettagombbal, ezekből itt hatalmas a választék - mi az elegáns, mégis különleges Swarovski-kristályosra szavaztunk, ebből egy pár 16 900 forint. A hózentrógert még lelkesen viselő nagypapának is találtunk itt kiváló minőségű ajándékot: az egyszerű fekete 23, a lélekben fiataloknak szánt pöttyös darab pedig 26 ezer forintért kerülhet a fa alá.

Zegna

Utunk következő állomása szintén egy férfibolt, az Ermenegildo Zegna volt, ahol jólértesültként rögtön az őszi-téli szezonra beharangozott krokodilbőr cipőt kerestük. Kiderült, hogy ez még nincs a boltban, de hamarosan megérkezik: barna színben lesz kapható, a fotó alapján elég meggyőző darab. Ha van egy bevállalós párunk, illetve körülbelül egymillió forintunk erre a célra, biztosan örülni fog neki, de ne csak ebben gondolkodjunk karácsonyra, addig ugyanis nem biztos, hogy Budapestre érnek a különleges lábbelik.

Biztosabb választás egy kétrészes bőr aktatáska, amiből egy fekete, 339 ezer forintos darabot néztük ki.
Az elegáns, sokrekeszes pénztárcákat ennél olcsóbban is megszerezhetjük, 40-60 ezer forint közötti összegért csomagolhatjuk be őket otthon. A férfiparfümökre 11-16 ezer forint között kölhetünk, mi az egyszerű, férfias illatra (Intenso) szavazunk.

A nyakkendők ára a Zegnában 28 ezer forint körül mozog, a választék akkora, hogy tizenéves öcsénktől kezdve a 80 éves nagypapáig mindenkinek találhatunk valamit.

Gucci

A pár hete megnyílt Gucci volt a következő a sorban, ahol először szembesültünk igazán azzal, hogy az igazi vásárlók valószínűleg nem kérdezik meg a termékek árát. Egyetlen tárgyon sem volt ugyanis feltüntetve az ár, és sikerült már pusztán azzal zavarba hoztuk a fiatal eladót, hogy megkérdeztük, mennyibe kerülnek a kiválasztott termékek.

Az újak egyike, ahol nincsenek árcédulák: Gucci


Hosszas matatás következett az árcédula után, így derülhetett ki, hogy a nekünk tetsző, klasszikusan elegáns, kemény falú (Gucci-logós) bőrönd 176 ezer forint, míg egy üzletembereknek kiváló darab, a vízhatlan, gyönyörű belső kidolgozású öltönytartós utazótáska 250 ezerbe kerül.

Következő kérdésünk egy nagyi kiskutyájának/macskájának szánt, szintén Gucci-logós mintájú állatszállító táska volt, aziránt érdeklődtünk, hogy milyen a termék belső kidolgozása, vajon hány perc alatt kaparja szét a több százezres hordozót egy megriadt kisállat. A megmutatott belső némileg megnyugtató volt, az már kevésbé, hogy a kissé bizonytalan eladó szerint egyáltalán nem lehet visszacserélni a nem teljesen eltalált ajándékokat.

Ezt alapvetően nem hittük el, hiszen erre törvényi szabályozások vonatkoznak, de érdemes azért vásárlás előtt rákérdezni. Utalványt viszont itt is kérhetünk, ha nem tudjuk pontosan, a megajándékozott minek örülne leginkább. Abban biztosak vagyunk, hogy férfi rokonaink szívesen vennének egy olyan Gucci-kulcstartót, ami svájci bicskát formáz, ez 25 500 forintért az övék lehet, van benne kés, olló, fogpiszkáló, reszelő és csipesz is.

Magunknak, illetve barátnőnknek a napszemüvegek közül tudtunk volna jó párat választani, ezek átlagosan 50-60 ezer forintot kóstálnak, míg párunkat a 40-60 ezres bőrövek egyikével lepnénk meg.

Louis Vuitton

Hasonló ajándékokért indultunk a szemközti Louis Vuittonba, ami az egyik első luxusbolt volt Magyarországon, utána kezdtek "tömegével" megtelepedni a prémium márkák az Andrássyn.

Mivel képzeletben már vettünk bőröndöt, a határidőnaplókat vizsgáltuk alaposabban, bár az itt is sem volt egyszerű, hogy az árakat megtudjuk. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy szinte bárki örülne egy itt kapható, nemesen elegáns határidőnaplónak, ami naptárral, regiszterrel együtt 103 ezer forintba kerül, természetesen a következő évben van lehetőség csak a betétek megvásárlására is.

Egy táskadíszként vagy akár kulcstartóként is funkcionáló darabot is kinéztünk bohókás és színes kiegészítőket szerető hölgyeknek, 76 ezer forintért vásárolhatjuk meg.

Az új kollekcióban Louis Vuitton feliratú karkötőt is kínálnak, ahol a bolt nevét Swarovski-kristályokból rakják ki. Az ékszer 126 ezer forintba kerül, arany és ezüst színben is kapható, de ne gondoljuk azt, hogy ezek tényleg aranyból vagy ezüstből vannak, ugyanis az itteni ékszerek orvosi fémből készülnek.

A pókerre rákapott párunk nyilván imába foglalná a nevünket, ha egy nehéz, téglalap alakú csomagokat találna a fa alatt: a Louis Vuitton pazar pókerkészletét, amiben még a kártyalapokat is a cég logója díszíti. A különlegesség nem olcsó, 1 millió 900 ezer forintért vásárolhatjuk meg.

Burberry

Az újak közé tartozik a luxusboltok sorában a külföldön nagy hagyományokkal rendelkező Burberry, ahol olyan - egyébként rendkívül kedves és udvarias - eladót fogtunk ki, aki nemigen beszélt magyarul, cserébe viszont készségesen mutogatta az ajándéklehetőségeket.

Fiatal lányoknak például jellegzetes kockás gumicsizmát 60 ezer forintért, gyerekeknek szintén kockás fülvédőt 40 ezerért, bár valószínűleg a gyerekek nagyon rondán néznének ránk, ha ennyiért ezt vennénk nekik, nem legót.

Hívogató kirakat George Clooney-val


Minden nő olvadozva nézne viszont arra, akitől az általunk meseszépnek ítélt, alkalmi, gyöngyös fekete kabátot kapja, igaz, ezért már 360 ezer forintot kell fizetni. Egy sál hozzá 76 ezertől indul, míg egy öv 50 ezerbe kerül. Ékszer kiegészítőket is vásárolhatunk itt, egy női órát például 142 ezer forintért.

Nespresso

Kortól függetlenül minden kávérajongó biztosan repesne a boldogságtól, ha a karácsonyfa alatt egy Nespresso-kávégépet találna, jó hosszú időre elég patronkészlettel. Ebből a meggondolásból tértünk be a Nespresso üzletébe, ahol miután kigyönyörködtük magunkat George Clooney hatalmas képében, megnéztük, milyen gépeket kínálnak erre a szezonra.

Minimalista énünk a piros és fekete színben kapható Le Cube darabokért lelkesedett, ezek a tényleg kocka alakú gépek 60, illetve 64 490 forintért vásárolhatók meg. Tudásuk is meggyőző, automatikusan programozható a kávémennyiség-szabályozás, melegítő funkciója van a csészetárolónak, illetve felhajtható csöpögtetőtálca is van, a Latte Macchiato készítéséhez.

Az Essenza fantázianevű sorozatból manuális, illetve automatikus készülékek is megvásárolhatók, előbbi 40 ezer, utóbbi 53 ezer forintos áron. Az automatikus változatból titánszürke, fekete és limitált kiadású kék is van, míg a manuális kávémennyiség-szabályozós arany színben pompázik.

Aki még ennél is többet költene egy karácsonyi meglepetésre, az automatikus, titánszürke Concept gépet 94 490 forintért veheti meg.

Ezt a darabot különleges gőzfúvókával látták el a Cappuccino-Caffé Latte funkcióhoz. A jó kávé egyik titka sokak szerint a tejhab, ha olyan gépet szeretnénk, ami ezt profin előállítja, akkor az Aeroccino+-t ajánlják, ez 21 ezerért pazar tejhabbal kényezteti a feketézőket.

iStyle

A Nespressóban mindnyájunkat megszállt az az egyébként alapvető felismerés, hogy férfi rokonaink 99 százaléka biztosan jobban örülne egy műszaki cikknek, mint egy újabb ingnek vagy nyakkendőnek, ezért az iStyle üzlet felé vettük az irányt.

Férfiaknak szóló ajándékokat itt vennénk

Nő létünkre persze nem voltunk annyira elvarázsolva ettől a helytől, mint a boltban beszélgető legalább tizenöt férfi, de azért mi is tátott szájjal bámultuk az itt kiállított MacBook Pro-t, "a hordozható munkaállomást", csodálva a gyönyörű, tiszta képet.

Mielőtt a férfi olvasók felhördülnek, hogy képesek vagyunk pusztán ennyit észrevenni, gyorsan elmondjuk, hogy Jó, Jobb és Gigantikus "fedőnév" alatt vásárolhatunk belőle. Természetesen van különbség a memóriában, a kijelző méretében és felbontásában, a csatlakozókban stb.

Női vásárlóknak érdemes annyit tudni, hogy 1 éves garancia van ezekre a Mac-ekre (lehet bővíteni 1 évre 50, 2 évre 90 ezerért), bruttó áruk pedig 495-687 ezer forint között alakul. Emellett már nem is tűnik kiadásnak az ajánlott kiegészítők között szereplő vezeték nélküli billentyűzet (25 ezer forint) és egér (22 ezer forint), illetve érdemes venni vékony, víz- és karcálló laptop skint 8500 forintért, hogy védjük az új szerzeményt. Ha valaki a hátán akarja cipelni, egy laptop hátizsák 18 ezer forintba kerül.

Aki ennyit nem szán párjára vagy esetleg gyermekére, válogasson az iPodok között, 73 ezer forintért már igazán profi darabot kaphat.

Jud Marceau

Mivel éltünk a gyanúval, hogy anyukánk és nagyink nem repesne az örömtől, ha iPodot vagy laptopot találna a fa alatt, nőiesebb boltok felé vettük az irányt. Az Oktogonhoz közel eső Jud Marceau-ban úgy tűnt, a fiatalabb és érettebb hölgyek is találhatnak maguknak megfelelő ruhákat és kiegészítőket.

Az árak itt is elég borsosak voltak, szilveszterre mondjuk 230 ezer forintból tudtunk volna ruhát venni, de ami igazán tetszett, annak a felső része közel 200 ezer, szoknyája pedig 100 ezer forintba került. Persze nem azért mentünk oda, hogy öltözködjünk, ezért igyekeztünk a feladatra koncentrálni.

Találtunk is boaszerű nyakbavalót, amit a próbababán egy finom pulóverre kötöttek, a végeredmény igen tetszetős volt, könnyedén el tudtuk képzelni 35 és 65 éves hölgyön egyaránt. Az ára 65 ezer forint körül volt, hozzáillő kesztyűt is lehet kérni, így a szett körülbelül 100 ezerből áll meg.

Cavalli

A hivatalosan hétfőn megnyitott Roberto Cavalli Boutique Budapestbe még több pénzzel érdemes nekiindulni, hiszen itt nem ritka, hogy egy-egy aprócska top is 300 ezer forintba kerül. Kinéztünk egy alkalmi rövid felsőt, amiben 507 ezerért viríthatnánk a fa alatt, illetve egy vastag fekete kardigánt, ez 395 ezerért kínálják.

Az új Cavalli kínálata

Nyilván nagyon szeretjük azt az embert, akinek 1 millió 750 ezer forintért vennénk szőrmegalléros kabátot, ehhez képest olcsónak tűnik az 550 ezres szőrmeszütyő. A 335 ezer forintos rózsaszín szandállal inkább lánytestvérünket lepnénk meg, de a öccsünknek és apukánknak is találtunk igényes darabokat a második emeleten elhelyezett férfikollekcióban.

Glamour Beauty

A Cavalli után arra gondoltunk, sokan nem akarnak azzal bajlódni, hogy megpróbálják kitalálni szerettük ruha- vagy cipőméretét, és amúgy is inkább valami élményt adnának neki ajándékba. A Glamour Beauty-ban a fantáziátlanabbak parfümöt vagy sminkszereket vehetnek hölgy rokonaiknak, míg a kreatívabbak választhatnak néhány szépészeti kezelést vagy masszázst ajándékba.

Egy sima, 30 perces hátmasszázsra 3500, narancsbőr elleni kezelésre (50 perc) 8000, méregtelenítő kezelésre (50 perc) szintén 8000 forintért küldhetjük a megajándékozottat.
Ha egy kismamát szeretnénk kényeztetni, egy kétórás arc- és testkezelés 20 500 forintba kerül, egy szülés utáni megújítás ugyanennyi.

Érettebb hölgyeknek öregedésgátló kezeléseket kérhetünk, az 50 perces 12 500, a 75 perces pedig 17 500 forintot kóstál. Fiataloknak jó ajándék lehet egy mélytisztító Clarins arckezelés (ugyanilyen árakon), de a férfiakat is kényeztethetjük személyre szabott arckezeléssel (60 perc 11 800 forint), illetve hát- és fejmasszázzsal (30 perc 5800 forint).


Forrás: Deluxe


Nincsenek megjegyzések: