2016. augusztus 20., szombat

A közmédia ünnepi műsorai Szent István napján, augusztus 20-án




Augusztus 20-ára a közmédia gazdag műsorkínálattal készül. Az ünnepi palettán helyszíni közvetítések, vallási műsorok és igényes filmek szerepelnek.
Az ünnep reggelén Szent István király és Árpád-házi szentjeink örökségéről, államiságunk és hitünk gyökereiről, valamint máig ható erejéről beszél Kercza Hajnali gondolatok, Duna, 5.50).
Asztrik ferences szerzetes (
„Szent István az »új ember«, aki Isten rendeléséből feltűnt történelmünk kezdetén - fogalmazza meg a Szombati imádságban Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke. - A ma embere Ő. Mert az igazság mindig időszerű, és ugyanúgy nem veszíti el aktualitását, miként a jóság, az igazságosság és a szentség. Adja Isten, hogy ma is hallgassunk erre az emberre, Istvánra, aki a magyarok királya és nevelője." (Kossuth rádió, 6.06).
A Magyar évszázadok sorozat Szent István király intelmeivel foglalkozik, amelyet Imre fiának szánt, s melynek egyes részeit - az évszázadok során - eleinte törvényként alkalmazták (M3, 6.35).
Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonását és a tisztavatást a közmédia a Kossuth térről közvetíti. A ceremónián Simicskó István honvédelmi miniszter mond köszöntőt, az ünnepi szónok Áder János köztársasági elnök lesz (Duna, 8.30).
A kenyér, vagy, ahogy őseink mondták, az élet lesz a vezérmotívuma a Szellem a fazékban című gasztro-kulturális magazinműsornak. Vinkó József szerkesztőt ezúttal a kenyérünnep foglalkoztatta: hazánkon kívül volt-e, van-e a világban ehhez hasonló szép hagyomány (Kossuth rádió, 9.30).
A magyar szentek és boldogok - Szent István király című filmből a nézők első királyunk állam- és egyházszervezői munkásságát ismerhetik meg. Jankovics Marcell rendező, egyben a film narrátora szemléletesen mutatja be az ezredforduló korát, a történelem viharaiból megmaradt emlékeinket. A gazdagon illusztrált filmet animáció is színesíti (Duna, 10.30).
A legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István-rend átadását a közmédia a Sándor-palotából közvetíti (Duna, 11.00).
Nemeskürty István irodalomtörténeti sorozata, A magyar irodalom képes története augusztus 20-án műsorra tűzött epizódja egy kivételesen mély műveltségű ember, Bethlen Miklós magyar kultúra iránti rajongását, istenhitét és hazaszeretetét mutatja be (M3, 11.15).
A Déli harangszót a Kossuth rádió a szentkirályszabadjai római katolikus templomból közvetíti. A falunak egykor Szent István adott nemesi kiváltságokat, a gesztust a település neve is őrzi.
Gárdonyi Géza híres regényét dolgozza fel az 1942-ben készült Isten rabjai című film. Az alkotásban Jancsi fráter alakját Szilassy László, Margit hercegnő szerepét Bulla Elma alakítja (Duna, 13.25).
A Szent Jobb lakat alatt című műsor a szent ereklye közelmúltbeli történetébe avatja be a hallgatót. Feleleveníti a Rákosi-korszakot, amikor a Szent Jobbot 1950-től a bazilika páncélszekrényébe kellett elzárni, az enyhülést, az első országjárást, s a rendszerváltást, miután 1989. augusztus 20. óta ismét megrendezik a hálaadó körmenetet (Kossuth rádió, 15.07).
A Szent István-napi ünnepi szentmisét és a Szent Jobb-körmenetet a Duna Televízió a budapesti Szent István-bazilikától közvetíti. A szentmisét bemutatja Erdő Péter bíboros, szentbeszédet mond Josip Bozanič bíboros, zágrábi érsek (16.55). Ezt követően az estét a tűzijáték teszi emlékezetessé (Duna, Duna World, 21.00).
A klasszikus zene kedvelőinek a Bartók rádió igazi különlegességet kínál. Erkel Ferenc István király című operája a bemutatón hangos sikert aratott, majd eltűnt a repertoárból. Több mint száz évvel a premier után egy alaposan átdolgozott változatát ismerhetik meg a hallgatók (19.00).
Forrás és fotó: MTVA
Magyar Kurír
 

Nincsenek megjegyzések: