2016. október 19., szerda

Félmillió fölé nőhet a vendégszám Harkányfürdőn




Nemrég váltotta meg belépőjegyét az idei 450 ezredik vendég a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben. Az impozáns szám tavalyhoz képest számottevő növekedést jelez, így az év végére akár a félmilliót is átlépheti a fürdőzők száma. A dinamikus növekedés titka a folyamatos fejlesztés és a fürdő stabil, jó hírneve.




Miközben két évvel ezelőtt összesen volt 450 ezer vendége a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőnek, idén már október közepén sikerült elérni ezt a létszámot. Így az időarányos tendenciákat figyelve jó esély van arra, hogy hosszú idő után először félmillió fölé kússzon a számláló az év utolsó napjáig.
Nem csak megnőtt, át is formálódott a Harkányfürdő vizében gyógyulást vagy kikapcsolódást keresők köre: valódi, többgenerációs élményközponttá sikerült formálni a strandot. Két fontos újítás történt ennek érdekében. A hét óriáscsúszdából álló csúszdapark és a családi belépő kínálta kedvezmények valódi vonzerőt jelentenek a kisgyerekes szülőknek. Utóbbit ráadásul a nagyszülők is igénybe vehetik unokáikkal, ezért tényleg nem meglepő, hogy több tízezer fogyott el belőle eddig.A korábbinál többen jönnek külföldről is. A hagyományosan erős balkáni pozíciók mellett Németország és Csehország a legfontosabb küldő országok. Ezekről a helyekről az egyénileg érkezők mellett jellemzően nagyobb buszos csoportok jönnek, akik legalább egy-két hetes kúrákat vesznek igénybe Harkányfürdőn.
Csodák és varázsszerek nincsenek, a növekedéshez egyszerű dolgokra volt szükség. Az Európában egyedülálló összetételű gyógyvízre egyenletesen magas színvonalú szolgáltatások épülnek, amelyek messze viszik Harkányfürdő jó hírét. És folyamatos a megújulás. A Gyógy- és Strandfürdő minden évben felújít, bővít, épít, így a vendégek is látják, hogy egyre több és jobb dolgot kapnak a pénzükért. Jelenleg is dolgoznak a szakemberek például az egyik legnagyobb gyógymedence renoválásán. Nem volt véletlen, hogy a több százezer voksolót megmozgató Az Év Fürdője idei szavazásán három helyet javítva a hatodik helyen végzett a baranyai kisváros.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: