2017. március 6., hétfő

Csillagászati Hét a Zsolnay Negyedben




Van-e élet a Földön kívül? Mit higgyünk el a hollywoodi sci-fi filmekből? Hol tart most az űrbányászat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Csillagászati Héten március 6-12. között a Zsolnay Kulturális Negyedben.



Az ország különböző pontjairól érkező csillagászok előadásai mellett lesznek planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések, földönkívüli kísérletek, gyerekfoglalkozások és állatsimogató. Négy meghívott előadó is emeli a Csillagászati Hét fényét, köztük dr. Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja, akiről még egy aszteroidát is elneveztek. A neves szakember előadásában körüljárja a Földön kívüli élet lehetőségeit. A kutatás egyik legizgalmasabb része a Naprendszeren túli égitestek megfigyelése. Az egyre érzékenyebb műszereknek hála a csillagászat rohamosan fejlődik, és ennek a fejlődésnek Kiss László maga is kulcsfigurája.
A tavalyi év tudományos világszenzációja a gravitációs hullámok első kimutatása volt, amelyben magyar kutatók is részt vettek. Ennek apropóján dr. Hegedüs Tibor csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója áttekinti, hogy a most szerzett legújabb bizonyítékon felül milyenekkel szolgálnak még a bolygók és a csillagok.
Bolygóközi kapzsiság - az űrbányászat technikai lehetőségei, jogi és erkölcsi aggályai címmel tart előadást dr. Both Előd csillagász, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke.
Dr. Hoffmann Gyula előadása az élet eredetével foglalkozik, míg dr. Pirkhoffer Ervin segít eligazodni, hogy mekkora valóságalapja van például a Csillagok között, a Mentőexpedíció, az Utazók vagy a legújabb Star Wars film jeleneteinek.
Az előadásokat minden nap planetáriumi bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat. Részt vehetnek az Ég és Föld titkai című ismeretterjesztő előadáson, amelyen igazi mamutfogat és meteoritot is kézbe vehetnek. A Varázsóra földöntúli kísérletei során az érdeklődők „elhagyják a Földet": kísérleteket végeznek a légkörön kívül, vizsgálódnak a súlytalanság állapotában és sétálnak a Marson. Sőt, megfejtik a jedi lovagok kardjainak titkát is!
A gyerekek ingyenes csillagászati foglalkozáson vehetnek részt és biztonságos napfolt megfigyelést végezhetnek távcsővel. A Pécsi Állatkert közreműködésével Ha unod az Uránuszt, nézd meg a varánuszt! címmel foglalkozás és állatsimogató várja a kicsiket.
A programok a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumában és Látogatóközpontjában zajlanak. A Nyerj római utazást a Planetáriummal nyereményjátékban a Csillagászati Hét programjaival is részt vehetnek a látogatók.
2017. március 6-12.
Csillagászati Hét
Pécs
Zsolnay Negyed - Planetárium
http://www.pecsprogram.hu/program/Csillagaszati_Het_2017/2017-03-06/17:00
http://zsolnaynegyed.hu/planetarium
http://facebook.com/zsolnaynegyed


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: