2017. március 28., kedd

Hírek a Vígszínházból - 2017 tavaszán




Aranylemez lett A Pál utcai fiúk előadásából készült hangfelvétel! Mindössze három hónapja mutatták be a Molnár Ferenc regényéből adaptált zenés játékot. Eddig 52 előadáson 55 ezren látták a Marton László rendezte, Grecsó Krisztián é
s Radnóti Zsuzsa dramaturgiájával készített művet, amelyhez Dés László és Geszti Péter írt zenét. A „Mi vagyunk a Grund" című dal klipje az rtl.hu-n debütált - és máris aranylemez lett belőle a Tom-Tom Records gondozásában! Eszenyi Enikő igazgató így gratulált a résztvevőknek: „Házi szerzőnk, Molnár Ferenc csodálatos regénye világhódító útja után hazatalált a Vígszínházba..." A legendás regényalakokat Wunderlich József, Vecsei H. Miklós és Józan László személyesítette meg. Koreográfusként közreműködött Horváth Csaba.
A Költészet Napját a Pesti Színházban ünneplik a Vígszínház színészei április 8-án, szokás szerint József Attila születésnapján. Természetesen megemlékeznek Arany János 200. születésnapjáról. A jelképes belépő ezúttal egységesen 500.- Ft.
Távoli dal címen Simon Stephens vallomása hangzik el Józan László előadásában április közepétől. A monodráma fordítója Bíró Bence, a dalszövegeket magyarította Sztevanovity Dusán, a rendező az Oscar-díjas Szabó István. A Vígszínház 14 éven felülieknek ajánlja. A történet röviden: a New Yorkban élő Willemet édesanyja hazahívja Amsterdamba, mert meghalt az öccse. Willem az utazás előtt kénytelen átgondolni életét és viszonyait a családhoz és önmagához.
Új bemutató lesz április végén a Pesti Színházban: Idegenek az éjszakában címmel Kamarás Iván estje. A 30-40-50-es évek slágerdarabjait (jazz, swing) idézi fel énekkel és gitárral. Időutazást ígér Frank Sinatra és kortársai világába.
Izgalmas és egzotikus történelmi előadást láthat a közönség a kínai 13. Színház vendégjátékában Nanyue királya címmel a Vígszínházban. Guangzhou városában, a Kr. e. 2. században uralkodott Zhao Tuo, aki 80 évig uralkodott, és 106 évig élt. A színdarabot magyar nyelvű felirattal látják el április 26-tól.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház is vendégszerepel a Vígben május 9-én és 10-én. Előadják a Julius Caesart (Shakespeare), majd Dragomán György Kalucsni című művét. Mindkét művet a világhírű román rendező, Silviu Purcãrete állította színpadra.
Szervezés és információ a szervezes@vigszinhaz.huszervezes@vigszinhaz.hu e-mail címen érhető el. Többféle utalványt is elfogadnak. Hallássérültek számára külön készüléket biztosítanak.
A híreket tolmácsolta:
Dobi Ildikó - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: