2017. március 14., kedd

Pólusok, Nosztalgia, talajvesztés, kama, női lét




Március 14. és 25. között rendezik meg idén az Észt hetet. Az Észt Intézet és a Szimplafilm közös programsorozata tízedik alkalommal hozza el az észt kultúra legjavát a hazai közönségnek. Magyarország legnagyobb észt összművészeti fesztiválja nem csupán Budapesten, hanem Szegeden és Debrecenben is várja mindazokat, akik szívesen tudnának meg többet Észtországról, az észt kultúráról.



Az utóbbi években gyakran esik szó Észtországról az e-közigazgatás, az e-gazdaság, a startupok vagy éppen az oktatási rendszer sikerei kapcsán, azonban a kultúrára, a művészetekre kisebb figyelem irányul, pedig ezen a téren is kiválóan teljesít a kevesebb, mint másfél millió lakossal rendelkező északi állam. 2017. március 14. és 25. között Budapesten, Szegeden és Debrecenben változatos programokkal várnak mindenkit, aki kellőképpen nyitott és érdeklődő. Az esemény célja, hogy évről évre közelebb hozza, megismertesse és megszerettesse a magyar közönséggel az észt filmeket, irodalmat, építészetet, zenét és gasztronómiát.

A budapesti programok nyitóeseményét március 14-én tartják a FUGÁ-ban, ahol Euroépítészet címmel nyílik kiállítás. Megnyitó: március 14. 18:30. Az Észt Építészek Szövetségének tárlata videoanyagok és szépirodalmi szövegek segítségével mutat be tíz uniós támogatással megvalósult projektet, köztük a kreatív örökségvédelem egyik iskolapéldájává vált Kultúrkazánt, valamint a nemzeti identitás részét képező Dalosünnep pärnui helyszínét. A kiállítás március 22-től a debreceni Modemben lesz látható.

Március 16. és 19. között négy vadonatúj játékfilmet és számtalan észt animációs filmet láthatnak a Művész moziba látogatók. Vadul bulizó észtek a 90-es évekből, fokozódó feszültségek a vadregényes északi tengerparton, abszurd kémtörténet szerelmi szállal, bonyodalmak a pólusok körül - erre számíthatnak azok, akik jegyet váltanak a filmekre. Két elsőfilmes rendező, Triin Ruumet és Vallo Toomla, valamint az észt animáció egyik ásza, Ülo Pikkov is a fesztivál vendégei lesznek. Március 16-án és 17-én a filmek után a Kuplungban folytatódik a buli, ahol az I Wear* Experiment masszív északi elektropoppal, majd az Elephants from Neptune karcos rockzenével várja a lazulni vágyókat.
Az észt filmek a szegedi Grand Caféban március 20-ától, a debreceni Modemben pedig március 23-tól láthatóak.

Március 21-én a Verbarium lép az Opus Jazzclub színpadára. A kvintett három tagja, Mingo Rajandi, Marek Talts és Eno Kollom már ismerős lehet a Heliotroop zenekar egy évvel ezelőtti koncertjéről. Az együttes repertoárja a múlt század jelentős észt költőpárja, Kersti Merilaas és August Sang verseire épül, zenéjük a jazzből, észt folklórból, világzenéből és rockból egyaránt merít ihletet.

Vajon mi köti össze a prózaíró Mari Saatot Kristiina Ehin költőnővel?
Mindkettejüknek tavaly jelent meg magyarul kötete, Jávorszky Béla tolmácsolásában, valamint ők lesznek az Észt hét irodalmi programjának vendégei: Mari Saat legutóbbi regényének főszereplője egy talajt vesztett észtországi orosz nő, Kristiina Ehin költészetének központjában a nőiség különböző aspektusainak megtapasztalása áll. Egyfajta ősi tudás letéteményeseként próbálja őszintén leírni a nő viszonyát a természethez, a férfihoz és gyermekéhez.
Mari Saattal, Kristiina Ehinnel és férjével, Silver Sepp énekes-dalszerzővel, - aki a biciklikerekektől kezdve a fadarabba vert szögekig a legkülönbözőbb tárgyakból képes zenét varázsolni - Budapesten március 24-én a Nyitott Műhelyben, március 25-én pedig Szegeden a Grand Caféban találkozhat a közönség.

Hogy ne csak a lélek lakjon jól, az Észt hét ideje alatt észt fogásokkal, például a speciális észt összetevőből, a kamából készült desszerttel várja a gasztrománokat és a kísérletező kedvűeket a budapesti Kazimír bisztró.

Természetesen az Észt hét szervezői, az Észt Intézet munkatársai szívesen elmesélik azt is, mi köze az avokádónak Észtországhoz.

Az Észt hét vendégei:
  • Triin Ruumet, a Zavarba ejtő napok című film rendezője, elsőfilmes, Karlovy Vary „East of the West" program: a zsűri különdíja
A film budapesti vetítési időpontja: március 16., 18:30
  • Vallo Toomla, a Színlelők című film rendezője
A film budapesti vetítési időpontja: március 18., 18:30
  • Ülo Pikkov számtalan nemzetközi díjjal elismert animációs filmrendező, az Animasophy című kötet szerzője (https://issuu.com/pikkov.com/docs/animasophy)
Válogatás a filmjeiből Budapesten: március 18., 16:30
Budaörsön a BABtérben: március 16., 18:00
  • Mari Saat írónő, a Lasnamäe-i megváltó című regény szerzője
  • Kristiina Ehin költőnő és Silver Sepp dalszerző, énekes, multiinstrumentalista

Az Észt hét az Észt Kulturális Alap, az Észt Kulturális Minisztérium és a az Észt Filmintézet támogatásával valósul meg.

2017. március 14-25.
Észt hét
Budapest, Szeged, Debrecen

www.esztorszag.hu/cikk/eszt-het-2017
https://vimeo.com/206079585
www.facebook.com/EsztIntezet

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: