2017. március 8., szerda

Színitanház nyílt nap a Csaba Centerben




A varázslat most kezdődik! Érdekel a színház és a cirkusz fantasztikus világa? Akkor gyere el március 10-én és 11-én a Csaba Centerbe a Baross Imre Artistaképző Intézet és a Békéscsabai Jókai Színházban működő Színitanház nyílt napjára!

Varázslatos színpadi produkciók várnak. Sztárvendégeink lesznek a Békéscsabai Jókai Színház művészei, a Baross Imre Artistaképző végzősei és a budapesti Latin Dance Group táncosai. Idén először az általános iskolások is jelentkezhetnek a Színitanházba, 9. évfolyamtól színházi táncos és artista képzést is indítanak.

Nyílt napok a Csaba Centerben:
2017. március 10-én (14.00-20.00-ig) és március 11-én (10.00-16.00-ig).

A Színitanház - a több mint 20 éve elindított színészképzés mellett - a magyar színházi piacon hiány- és háttérszakmák képzésére, igazi gyakorlati tudást nyújtani jött létre. A Színitanház oktatási koncepcióját igazolja, hogy végzett diákjaik túlnyomó többsége (kb. 70 százaléka) a pályán tudott maradni és a színpadon vagy a háttérben értékes munkát végez, sőt a háttérszakmák képviselőiről kijelenthető, hogy szinte 100 százalékuk a szakmában dolgozik.

A békéscsabai Színitanházba az ország egész területéről, sőt a határon túlról is járnak diákok. Érettségire épülő OKJ-s képzéseik: Színész, Színházi táncos, Divat- és stílustervező, Színháztechnikus, szcenikus, Közművelődési és közönségkapcsolati szakember, Színpad- és porondtechnikus.

Az elmúlt években olyan országosan is ismert színészek végeztek Békéscsabán, mint a Jászai-díjas Kara Tünde, a Kaszás Attila-díjas Borovics Tamás, a Jóban rosszban című sorozatból ismert Marton Róbert, vagy éppen Gubik Petra (Budapesti Operettszínház) és Szilágyi Annamária (Szegedi Nemzeti Színház). A szintén ott végzett Tapasztó Ernő jelenleg az Aradi Kamaraszínház igazgatója, míg Csurulya Csongor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. A Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi társulatának gerincét is a Színintanházban végzett művészek alkotják.

http://szinitanhaz.hu
https://www.youtube.com/watch?v=B4u-qnKgAxg
 

Nincsenek megjegyzések: