2017. március 26., vasárnap

Tervezd meg a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabaláját




Alkotói pályázat iskolások számára. A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pályázatot hirdet, a „Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabalája" címmel.

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő teljes erőbedobással készül a 2017-es strandszezon megkezdésére. Feltett szándékuk, hogy a Szezonyitóra már a fürdő új óriás kabalafigurája is jelen lehessen - azt azonban, hogy mi legyen ez, a strandlátogató gyerekek ízlésére bízzák.

A Gyógyfürdő kabalájaként egy olyan figura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet. A nyertes pályamű koncepciója alapján a kabalát a pályázat kiírója elkészítteti, amely így később több formában megjelenik majd a fürdő életében (pl. kisebb plüss- és embernagyságú figura). A különböző felhasználási formákat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elsődlegesen marketing célokra kívánja fordítani.

A pályázatokat 6 és 18 év közötti általános- és középiskolai tanulóktól várják legkésőbb 2017. április 17-ig, a harkany.kabala@gmail.com email címre. A beérkezett pályázatokból a fürdő zsűrije választja ki a legjobbakat, melyeket ezután a fürdő Facebook oldalán nyilvánosságra hoznak, hogy a végső döntést a strandközönség szavazással hozhassa meg.

A pályázók között strandbelépők, a szavazók között pedig utalványok kerülnek kisorsolásra. A nyertes pályázó nyereménye a saját maga által tervezett figura, 001-es sorszámú relikvia formájában, továbbá egy teljes éves, két személyes fürdőbérlet.

Alkotói pályázat iskolások számára

I. A pályázat célja:
A Gyógyfürdő kabalájaként egy olyan kabalafigura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet.
A nyertes pályamű koncepciója alapján a kabalát a pályázat kiírója elkészítteti, amely így később több formában megjelenik majd a fürdő életében (pl. kisebb plüss- és embernagyságú figura). A különböző felhasználási formákat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elsődlegesen
marketing célokra kívánja fordítani, így például a figurába öltözött kolléga megjelenik majd a fürdő egyes rendezvényein, valamint kiállításokon is.

II. Ki lehet pályázó?
Minden magyar anyanyelvű, 6 és 18 év közötti általános- vagy középiskolai tanuló.

III. Hogyan kell pályázni?
A pályázat kiírója legkésőbb 2017.04.17-ig, a harkany.kabala@gmail.com email címre várja elektronikus formában a pályázatokat.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- személyi adatokat, így a pályázó nevét, címét, oktatási intézményének nevét, gondviselőjének nevét és telefonszámát;
- továbbá a pályázat, tehát a javasolt kabala látványtervét, mely lehet bármilyen technikával készül rajz vagy festmény, illetve egyéb alkotás (gyurma, textil, stb.) fotója;
- a pályamű szöveges, maximum 10 mondatos bemutatását, mely tartalmazza a figura karakterének leírását és nevét is.

IV. A pályázat menete:
Az első forduló 2017.03.17 - 2017.04.17-ig tart.
A határidő lejártát követően a beérkezett pályaművek közül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. kiválaszt hármat, melyet 2017.04.20-án Facebook oldalán (www.facebook.com/harkanyfurdo) nyilvánosságra hoz.
Ezt követően a pályázat kiírója 2017.05.05-ig szavazást hirdet, mely keretében a Facebook oldalon a közönség szavazással döntheti el, melyik pályamű legyen a nyertes.

V. Nyeremények:
1. A pályázatot határidőn belül beküldők között a pályázat kiírója a pályázat lezártát követő 15 napon belül kisorsol 10db 2főre szóló ingyenes belépőt a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőbe, amelynek a legkésőbbi felhasználási határideje 2017. augusztus 31. napja.
2. A Facebook oldalon szavazók között a szavazás lezártát követő 10 napon belül 5 db 5.000,-
Ft értékű utalvány kerül kisorsolásra, függetlenül attól, melyik pályaműre szavaztak.
3. A Fürdő zsűrije által kiválasztott, de nem nyertes 2db pályamű beküldői teljes nyári (06.01-
08.31) ingyenes strand belépési lehetőséggel gazdagodnak.
4. A nyertes pályázat beküldője nyereményként megkapja:
- a 001-es sorszámú relikviát, azaz a pályázata alapján készült, sorszámmal ellátott relikviának az első darabját;
- valamint kiemelt fődíjként a 2017.06.01 - 2018.05.31.-ig terjedő időszak vonatkozásában a nyertes pályamű elkészítőjének nevére szóló 1 éves bérletet és 1 fő szabadon változtatható felnőtt közeli hozzátartozója részére 1 éves, kizárólag együttes belépésre feljogosító bérletet.

http://www.harkanyfurdo.hu
www.facebook.com/harkanyfurdo

Nincsenek megjegyzések: