2017. március 11., szombat

Tokaj nyert a borvidékek között a XVI. Országos Syngenta Borversenyen




Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen 459 nevezés érkezett az ország összes bortermelő térségéből. A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet: a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére kiváló 2016-os borok kerültek a zsűri elé.
  



Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: a hazai szőlészeti és borászati ágazat folyamatos fejlődése jól lemérhető az agrárvállalat immár 16. éve rendezett borversenyén, amelyre idén összesen 455 bor és 4 pezsgő érkezett az ország valamennyi borvidékéről.

Az elmúlt év szőlőtermesztési helyzetéről szólva Czigány Tibor kifejtette: kihívásokkal teli 2016-os évet könyvelhetnek el a szőlőtermesztő gazdaságok. Az enyhe telet követően tavasszal fagyok, nyáron jégverések, szeptemberben esőzések keserítették a gazdálkodók életét az ország több területén. Ezen kívül pedig az enyhe időjárás miatt a kórokozók és a kártevők szinte minden formában támadták a szőlőt, amelyek ellen tervszerű, hatékony növényvédelmi megoldásokat kellett alkalmazni. Mindezek hatása egyes országrészeken, borvidékeken belül is eltérő volt, így fordulhatott elő, hogy közel 60 ezer hektárról leszüretelt 400 ezer tonnányi szőlőtermés ugyan jobb, mint az elmúlt évek átlaga, ám vannak olyan területek - Sopron, Nagy-Somló, Badacsony és a Balaton-felvidék -, ahol nagyon komoly terméscsökkenést szenvedtek el a termesztők.

Ettől eltekintve a tavalyi évjárat igazán jónak bizonyult. Ezt bizonyítja, hogy az idei borversenyen a 2016-os borok összesen 61 aranyérmet érdemeltek ki, például a Kősziklás Borászat Kft. 2016-os Syrah Roséjáért nagyarany elismerést kapott, ismertette dr. Janky Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének nyugalmazott docense, a borverseny elnöke.

-         Összességében nagyon magas színvonalú versenyen vagyunk túl, amely kitűnő áttekintést adott az elmúlt öt év boraiból - hangsúlyozta dr. Janky Ferenc. - Az idei borbírálaton kiválóan szerepeltek az illatos fajták: a Sauvignon Blanc, a muskotály-félék, valamint az Irsai Olivér. Számomra nagy öröm, hogy egy badacsonyi Kéknyelű is Quadris-díjban részesült. Ez egy olyan ritkán termesztett szőlőfajta, amely megérdemelné a nagyobb figyelmet. A roséborok az idei évben is jól szerepeltek, rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt 10-15 évben, köszönhetően az új borászati eljárásoknak. A kékszőlőből „fehértechnológiával" elkészített üde, könnyű borokat a fiatalok is egyre jobban kedvelik. Idén is kitűnő vörösborok kerültek a bírálók elé, a villányi és a szekszárdi borászok vitték a prímet. Az idei verseny abszolút „bajnoka" idén is Tokaj lett, a legjobb 13 borból hét érkezett erről a borvidékről.

A siófoki gálán átadták a legkiválóbb boroknak járó Quadris-díjakat, amelyet idén a Bock Borászat 2011-es Bock Capella cuvée-je, a NAIK SZBKI Badacsony 2013-as Badacsonyi Kéknyelűje, valamint a Tolcsva-Bor Kft. 2009-es 5 puttonyos Tokaji Aszúja érdemelte ki. Nagyaranyat kapott a Szentpéteri Borpince, a Kősziklás Borászat, a Schieber Pincészet, a Sauska - Tokaj, a Tolcsva-Bor, a Csubák Testvérek, a Grand Tokaj, és Koch Csaba egy-egy, valamint a Sárga Borház két bora. Rajtuk kívül 124 arany-, 228 ezüst-, 82 bronzérmet, valamint 12 oklevél elismerést adott át a zsűri.
Eredmények:

 Quadris-díj:

Pincészet/termelő
Név
Évjárat
Borvidék
Bock Borászat
Bock Capella - cuvée
2011
Villányi
NAIK SZBKI Badacsony
Badacsonyi Kéknyelű
2013
Badacsonyi
Tolcsva-Bor Kft.
Tokaji Aszú 5 puttony
2009
Tokaji


Nagyarany:

Pincészet/termelő
Név
Évjárat
Borvidék
Szentpéteri Borpince Kft.
Rajnai Rizling késői szüret
2013
Kunsági
Kősziklás Borászat Kft.
Syrah Rosé
2016
Neszmélyi
Schieber Pincészet
Patina Cabernet Franc
2012
Szekszárdi
Sárga Borház
Tokaji Aszú 5 puttony
2013
Tokaji
Sárga Borház
Hárslevelű kései szüret
2015
Tokaji
Sauska - Tokaj Kft.
Birtok Furmint 2015.
2015
Tokaji
Tolcsva-Bor Kft.
Tokaji 6 puttonyos aszú
2013
Tokaji
Csubák Testvérek
Tokaji Késői Sárgamuskotály
2015
Tokaji
Grand Tokaj Zrt.
Grand Tokaj Tokaji Aszú
2013
Tokaji
Koch Csaba
Villányi Cabernet Sauvignon Prémium
2012
Villányi

Arany:

Pincészet/termelő
Név
Évjárat
Borvidék
Varga Pincészet Kft.
Aranymetszés Badacsonyi Szürkebarát
2015
Badacsonyi
Varga Pincészet Kft.
Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling kései szüret
2015
Badacsonyi
Buzás Szőlőbirtok Kft.
Chardonnay-Királyleányka
2016
Balatonboglári
Garamvári Szőlőbirtok
Lellei Irsai Olivér
2016
Balatonboglári
Garamvári Szőlőbirtok
Lelle Rosé
2016
Balatonboglári
Papp Pince
Merlot
2015
Balatonboglári
Veszprémi László
Portugieser Rosé
2016
Balatonboglári
Nagy és Nagy Kft.
Olaszrizling
2016
Balatonfelvidéki
Balga István Pincészet
Nagy-Eged Egri Chardonnay Grand Superior
2015
Egri
Balga István Pincészet
Syrah
2013
Egri
Egri Korona Borház
Egri Cabernet Sauvignon Kékfrankos Selection
2013
Egri
Gergely Bástya Kft. - Tower Winery
True Friends Pinot noir
2015
Egri
Ostorosbor Pincészet
Egri Merlot Pinot Noir Rosé
2016
Egri
Petrényi Winery
DC
2014
Egri
Soltészbor Pincészet
Soltész Selection Egri Bikavér
2015
Egri
Varsányi Pincészet
Verpelésti Olaszrizling
2015
Egri
Agárdi Csóbor Kft.
Nadapi Zengő
2016
Etyek-Budai
Agárdi Csóbor Kft.
Agárdi Kékfrankos Rosé
2016
Etyek-Budai
Agárdi Csóbor Kft.
Agárdi Démon

Etyek-Budai
Dörömbözi József
Cabernet Franc
2015
Etyek-Budai
L. Simon Borászat
Etyek-Budai Rajnai Rizling
2016
Etyek-Budai
L. Simon Borászat
Etyek-Budai Zöld Veltelini
2016
Etyek-Budai
L. Simon Borászat
Etyek-Budai Kékfrankos Rosé
2016
Etyek-Budai
Sobol Pincészet
Zenit Gyöngyöző
2016
Etyek-Budai
Vabrik Pincészet
Rajnai Rizling
2015
Etyek-Budai
Koch Csaba
HAjós-Bajai Cabernet Franc
2013
Hajós-bajai
Koch Csaba
Hajós-Bajai Rosé Cuvée
2016
Hajós-bajai
Koch Csaba
Hajós-Bajai Chardonnay
2015
Hajós-bajai
Szemerey Pince
Flóra Rozé
2016
Hajós-bajai
Szemerey Pince
Chardonnay
2016
Hajós-bajai
Szemerey Pince
Generosa
2016
Hajós-bajai
Béla Borászat - Imrehegy
Imrehegyi Ezerjó Kései Szüret
2013
Kunsági
Bognár-Vin kft.
ARI Rosé Cuvée
2016
Kunsági
Frittmann Testvérek Kft.
Irsai Olivér
2016
Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Gál Cserszegi Fűszeres
2016
Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Gál Olaszrizling
2016
Kunsági
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Gál Szent Márton Rozé
2016
Kunsági
Galántai Károlyné
Pozsonyi fehér
2016
Kunsági
Gedeon Birtok Kft.
Irsai Olivér
2016
Kunsági
Koch Csaba
Néró Rosé
2016
Kunsági
Kökény és Fia Családi Borászat
Fischer Parti Rozé
2016
Kunsági
Kunvin Borászati Kft.
Kékfrankos
2012
Kunsági
Lantos Borászat
Kövidinka
2016
Kunsági
Royalsekt Zrt.
Szovjetszkoje Igrisztoje (pezsgő)

Kunsági
Royalsekt Zrt.
Szent István Pezsgő (pezsgő)

Kunsági
Szentpéteri Borpince Kft.
Cabernet Franc
2014
Kunsági
Bárdos és Fia Pincészet Bt.
Mátrai Sauvignon Blanc
2016
Mátrai
Bognár-Vin kft.
ARI Irsai Olivér
2016
Mátrai
Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
Mátrai Irsai Olivér 1014
2016
Mátrai
Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
Mátrai Szürkebarát 1014
2016
Mátrai
Maróti Pince
Irsai Olivér
2016
Mátrai
Maróti Pince
Rozé
2016
Mátrai
Maróti Pince
hárslevelű
2015
Mátrai
Molnár és Fiai Pincészet
Mátrai Abasári Olaszrizling
2016
Mátrai
Molnár és Fiai Pincészet
Mátrai Kékfrankos Rosé
2016
Mátrai
Nagyrédei Szőlő Kft.
Mátra Chardonnay
2014
Mátrai
Nagyrédei Szőlő Kft.
Imre Herceg Rosé Cuvée
2016
Mátrai
Nyilas Pincészet -Solybor Kft.
Mátrai Irsai Olivér
2016
Mátrai
Pálinkás Pincészet
Mátrai Olaszrizling
2016
Mátrai
Varsányi Pincészet
Felső-Magyarországi Cabernet Sauvignon Rosé
2016
Mátrai
Frey Pince
Móri Ezerjó
2016
Móri
Geszler Családi Pincészet
Móri Zenit
2016
Móri
Geszler Családi Pincészet
Móri Zöld Veltelini
2016
Móri
Geszler Családi Pincészet
Móri Chardonnay
2016
Móri
Molnár Borház Kft.
Móri Sauvignon Blanc
2016
Móri
Vécsei Pincészet
Cabernet Franc
2013
Móri
Vécsei Pincészet
Vörös Cuvée 2013
2013
Móri
Hilltop Neszmély Zrt.
Ihlet Cuvée
2015
Neszmélyi
Kősziklás Borászat Kft.
Pinot Noir Rosé
2016
Neszmélyi
Kősziklás Borászat Kft.
Királyleányka
2016
Neszmélyi
Szőllősi Pincészet Kft.
Cabernet Sauvignon
2013
Neszmélyi
Pécsinger Szőlőbirtok
Pannonhalmi Merlot Rosé
2016
Pannonhalmi
Tar Attila
Pannonhalmi Sauvignon Blanc
2016
Pannonhalmi
Belward Pincészet
Pécsi Irsai Olivér
2016
Pécsi
PTE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet
Pécsi Merlot
2015
Pécsi
Mándli Tibor
Cáki Cserszegi Fűszeres
2016
Soproni
Taschner Kurt
Cserszegi fűszeres
2016
Soproni
Illés Pál
Irsai Olivér
2016
Szekszárdi
Lics Pincészet
Bikavér
2013
Szekszárdi
Mészáros Borház
Ohmerops
2013
Szekszárdi
Prantner Ferenc
Szekszárdi bikavér
2015
Szekszárdi
Prantner Ferenc
Cabernet Sauvignon
2013
Szekszárdi
Schieber Pincészet
Cabernet Franc Quinta Essentia
2012
Szekszárdi
Schieber Pincészet
Fruska Syrah Rozé
2016
Szekszárdi
Schieber Pincészet
Cabernet Savignon Patina
2013
Szekszárdi
Sebestyén Csaba és Csilla
Grádius Cuvée
2011
Szekszárdi
Takler Borbirtok
Takler Szekszárdi Syrah
2015
Szekszárdi
Twickel Szőlőbirtok Kft.
Kajmád Szekszárdi Sauvignon Blanc
2016
Szekszárdi
Twickel Szőlőbirtok Kft.
Kajmád Szekszárdi Rosé Cuvée
2016
Szekszárdi
Vesztergombi Bt.
Shiraz Hordóválogatás
2015
Szekszárdi
Babits Pincészet
Tokaji Aszú 6 puttonyos
2013
Tokaji
Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.
Béres Tokaji Édes Szamorodni
2014
Tokaji
Csubák Testvérek
Tokaji Cuvée
2015
Tokaji
Csubák Testvérek
Tokaji Aszú 5 puttony
2008
Tokaji
Degenfeld Bt.
Édes szamorodni
2013
Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft.
Tokaji Furmint
2014
Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft.
Tokaji 5 puttonyos Aszú
2013
Tokaji
Kiss István Pincészete - Fitomark-94 Kft.
Tokaji Sárgamuskotály
2016
Tokaji
Patricius Borház Kft.
Katinka
2015
Tokaji
Péter Pincészet
Tokaji Kabar
2016
Tokaji
Péter Pincészet
Tokaji Kabar
2015
Tokaji
Tokaj Oremus Pincészet
Tokaji Furmint
2015
Tokaji
Tokaj Oremus Pincészet
Édes szamorodni
2015
Tokaji
Tokajicum Borház Kft.
Tokaji Aszú 6 puttony
2012
Tokaji
Tóth Zoltán
Tokaji Szamorodni
2005
Tokaji
Tomolik Pincészet
Kékfrankos
2016
Tolnai
Tomolik Pincészet
Sauvignon Blanc
2016
Tolnai
Bock Borászat
Bock Cuvée
2013
Villányi
Bognár-Vin kft.
Báthory Cabernet Franc
2015
Villányi
Csányi Pincészet Zrt.
Kővilla Válogatás Villányi Franc
2012
Villányi
Csányi Pincészet Zrt.
Chateau Teleki Cabernet Sauvignon
2012
Villányi
Günzer Tamás Pincészet Kft.
Rosé
2016
Villányi
Günzer Zoltán
Günzer Ördögárok
2012
Villányi
Günzer Zoltán
Günzer Kékfrankos
2012
Villányi
Günzer Zoltán
Günzer Cabernet Sauvignon
2015
Villányi
Koch Csaba
Villányi Csanád Cuvée
2011
Villányi
Koch Csaba
Villányi Csanád Cuvée
2012
Villányi
Koch Csaba
Villányi Portugieser
2015
Villányi
Kvassay Levente
Syrah
2015
Villányi
Sauska és Társa Kft.
Cuvée 7
2012
Villányi
Szende Gábor
Villányi Rozé
2016
Villányi
Szende Gábor
Villányi Cabernet Franc
2013
Villányi
Dóka Éva
Merlot
2012
Zalai
Mándli Tibor
Rajnai Rizling
2016
Zalai


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: