2017. május 4., csütörtök

Álló tapsos sikerek a MITEM-en




Véget ért a Nemzeti Színház negyedik nemzetközi fesztiválja. A Nemzeti Színház idén negyedik alkalommal rendezte meg nemzetközi színházi fesztiválját, a Madách International Theatre Meeting-et (MITEM). Idén 11 ország 21 produkciója, ebből 18 külföldi és 3 hazai darab szerepelt a fesztiválon.

A négy év előadásait összegezve eddig 20 ország 64 produkciója járt a Nemzetiben. A „mesterek fesztiváljának" is tekintett idei találkozó kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar közönség és színházi szakma képet kapjon arról, merre tart a világ színházi élete és a Nemzeti előadásai is megmutatkozhattak a külföldi szakemberek előtt.

A 21 produkció 28 előadása (hat produkció duplázott) közül mindössze kettő nem volt teltházas, a két hét alatt 6720 néző tekintette meg az előadásokat. A produkciók zömére a februári programhirdetés után napokkal elkeltek a jegyek, több előadás előtt a nézők a színház bejáratánál sorakozva bíztak benne, hogy az utolsó pillanatban mégiscsak jegyhez jutnak. A Nemzeti Színház köszöni nézőinek lelkes érdeklődését és szeretetét!

Az idei MITEM-en jónéhányan tiszteletüket tették a világ színjátszásának legkeresettebb rendezői közül, elkísérve produkciójukat Magyarországra. Eljött a Nemzetibe az orosz Valerij Fokin, a román Silviu Purcarete (aki a jövő évadban ismét a Nemzetiben rendez), a dán Eugenio Barba, az egyesült államokbeli Thomas Richards is. Egy sajnálatos tragédia miatt nem tudott eljönni Oroszországból Viktor Rizsakov és Ivan Viripajev. A legnagyobb mesterek közül a litván Eimuntas Nekrosius és Rimas Tuminas, valamint a bolgár Alexander Morfov rendezései is szerepeltek a MITEM programjában.

A MITEM legnagyobb sikereit Silviu Purcarete grandiózus térbe álmodott Faustja, Rimas Tuminas finom intelligenciájú és érzékiségű Jevgenyij Anyegin rendezése és a szentpétervári színházlátogatók által az évad előadásának választott, Vidnyánszky Attila rendezte Bűn és bűnhődés (Alekszandrinszkij Színház) aratták.

Minden előadás után közönségtalálkozót tartottak, ahol a rendezők, dramaturgok, díszlettervezők, zeneszerzők és természetesen a színészek beszéltek az előadások hátteréről, érdekességeiről, a kihívásokról és sikerekről.
Számtalan kísérő program: utcaszínház, szakmai beszélgetések, könyv- és filmbemutató, mesterkurzus színesítette a MITEM programját.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a MITEM programjában idén is bemutattunk két, határon túli magyar nyelvű előadást. Marosvásárhelyről A nyugalom, Szatmárnémetiből pedig a Pornó című előadás került színre."

A Nemzeti melletti Zikkuratban pedig a MITEM alatt nyílt meg és május végéig látható a világhírű díszlettervező, a román Helmut Stürmer kiállítása.

Az V. MITEM-re 2018. április 16. és 28. között kerül majd sor a Nemzeti Színházban.

http://mitem.hu
 

Nincsenek megjegyzések: