2017. május 10., szerda

Elrow Színpad a Soundon




biza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországra, pontosabban a Balaton Soundra is ellátogat a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow.

A 2010-ben életre hívott Elrow egy totálisan magával ragadó show sorozat „gyűjtőneve", melyet szerte a világon ismernek és elismernek a karneváli hangulatú partik között, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek.

Az Elrow a Balaton Soundon egy önálló helyszínnel, egy vízre épült stégen, illetve a vízparton kialakított helyszínen - szemben a Nagyszínpaddal - naponta kétszer jelentkezik. Déltől startol, a Nagyszínpad kezdetéig: ebben a "délutáni kiadásban" állnak lemezjátszók mögé a helyszín "headlinerei", egy-egy hosszabb lélegzetvételű szett erejéig. A Nagyszínpad zárásakor pedig indul az "éjszakai kiadás", amely a Nagyszínpadi programok afterpartijaként, hajnalig szórakoztatják a fanokat. A köztes időszakban sem zár be a helyszín, addig koktélbár, kényelmes boxok, és napágyak szolgálják ki azokat, akik erről az exkluzív, vízre épült stégről szeretnék végignézni a Nagyszínpadon fellépő világsztárokat.

A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, (https://www.youtube.com/watch?v=e1kSPjLY9uk) akinek munkásságában egyszerre keveredik az elektronikus zenék iránti szeretet és az egyéb művészetek iránti rajongás, ennek (is) köszönhetően alakult ki saját stílusa, ahol tökéletes összhangban fér meg egymás mellett a disco, a house és a techno is.
Jön honfitársa is, Edu Imbernon, (https://www.youtube.com/watch?v=NdWerQ2JngI) aki egyszerre dalszerző, producer, DJ és kiadótulajdonos is, ez a sokszínűség jelenik meg az elektró-indie-house zenéiben is.
Lengyelországból érkezik a house körökben egyre nagyobb névnek számító, rengeteg klubban megforduló Catz 'N Dogz duó is, (https://www.youtube.com/watch?v=v2CVOK-TZzg) a német Anja Schneider (https://www.youtube.com/watch?v=VGJqjy4Ljrg) neve pedig régóta ismerős lehet, a rádiós műsorvezető-producer-kiadó tulajdonos mára már nemzetközileg is magasan jegyzett, rendkívül sokoldalú DJ.

Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.
Elrow Balaton Sound promo: https://youtu.be/mr7eQl3n5Mc

2017. július 5-9.
Balaton Sound
Zamárdi

http://www.sziget.hu/balatonsound

Nincsenek megjegyzések: