2017. július 12., szerda

Megnyílt a Margitsziget történelmét bemutató kiállítás a víztoronyban




A Szabad Tér Színház 2017-es időszaki kiállítása Jaksics György hagyatékából. Július 5-én ünnepélyesen is megnyílt a margitszigeti víztoronyban szeptember végéig látható időszaki kiállítás, amely a Margitsziget történetének dokumentumaiból mutat be válogatást, Jaksics György hagyatékából. A gyűjtő emlékére fát ültettek és emléktáblát avattak, valamint bemutatták az Üdvözlet Szent Margit szigetéről című könyvét is.



A sajtóeseményen jelen volt a család, valamint az idén 150 éves FŐKERT képviseletében Szabó József vezérigazgató, továbbá a kötet egyik szerzője, Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, akik Bán Teodóra fesztiváligazgatóval együtt beszédet is mondtak az eseményen.

A 106 éves műemlék Víztorony impozáns épületében szeptember végéig látható az a helytörténeti kiállítás, amely különleges dokumentumokat mutat be Jaksics György több mint ezertételes gyűjteményéből, aki kertészként került kapcsolatba és esett szerelembe a Margitsziget páratlan természeti és épített értékeivel.

A kiállítási anyag a júliusban Budapesten megrendezésre kerülő vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan a vízre, a (vizes) sportok és kulturális események margitszigeti történetére fókuszál, arra a gazdagon illusztrált közösségi életre, amely a főváros szívében elhelyezkedő, méltán közkedvelt „közparkunk" históriáját az elmúlt két évszázadban jellemezte. Régi képeslapok, fürdőbelépők, gyógyvízkatalógusok, szállodai vendégkönyvek, térképek, újságcikkek, korabeli hirdetések, fotóriportok, emlékplakettek, érmek, plakátok, karikatúrák, bélyegek, gőzhajójegyek, tagsági igazolványok, meghívók és egyéb relikviák nyomán elevenedik meg előttünk a Margitsziget hajdanvolt sportélete, a mozgás kultúrtörténetének színes krónikája.

Bepillantást nyerhetünk többek között a Margit-gyógyfürdő, a Nagyszálló, a Nemzeti Sportuszoda, a Palatinus fürdő, a M.A.C. Sporttelep történetébe, a csónakázó és hajós egyletek, úszóházak, evezős klubok, sportegyletek életébe. Felidézhetjük egykori és még ma is meglévő épületek, kertek, sportpályák - pl. a zenélő szökőkút, a Japánkert, a vízesés, a gyógyforrás, meleg vízű tó, ivócsarnokok és ivókutak, hajóállomások - fénykorát. Elképzelhetjük az első csónakázókat és evezős regattákat a Dunán, az úszó- és vizes sportbajnokságokat és versenyeket a Szigeten, a trenírozást és sportbemutatókat, köztük olyan „zöldmezős" szabadidős tevékenységeket is, mint a tenisz, atlétika, lovaspóló, birkózás, vívás, sport- és agyaggalamb-lövészet, vagy a mai is népszerű (Sziget-kör) futás. Mindeközben az emlékek mögött ott lüktet a történelem öröksége, a velünk élő múlt.

A kiállítás anyagát Jaksics György: Üdvözlet Szent Margit szigetéről című könyve alapján a gyűjtő hagyatékában található dokumentumokból összeállította: Sipőcz Mariann.
Szakmai konzultáns: Steffanits István
Technikai előkészítés: Záhonyi István
A kiállítás rendezője: Szabad Tér Színház

A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

www.szabadter.hu
 

Nincsenek megjegyzések: