2017. november 9., csütörtök

Héttorony Fesztivál




.
Csíkszereda -Makovecz templom

Idén 2017. november 9. és 20. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált, amely toronymagasan a legjobb világ- és népzenéit viszi el Makovecz Imre tereiben. A programsorozat 11 helyszínen várja az érdeklődőket határon innen és túl - Budapest, Csíkszereda, Kolozsvár, Szigetvár, Bécs, Makó, Zalaegerszeg, Paks, Siófok -, amely november 20-án, Makovecz Imre születésnapján egy ünnepi koncerttel zárul.


A fesztivál küldetése, hogy a hazai népzene és világzene kiemelkedő művészei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak, valamint a zene és építészet szerves kapcsolatára ráirányítsák a figyelmet. A koncertek mellett Makovecz Imre szellemiségét idéző életművét és annak hatásait bemutató kiállításokkal, szakmai beszélgetésekkel, fényfestéssel várják a közönséget. Határon innen és túl 11 Zengő Ház! 100 művész, 9 kiállítás, 16 koncert, táncház, film és irodalom, fényfestészet.

A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a Mester épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között. 1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta s szervezőket, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Néhány éve megújították a fesztivál arculatát és új elemekkel gazdagították hagyományos programsorozatot.

Az összművészeti fesztivál idén ünnepli 15. születésnapját, amely november 9-én kezdődik és Makovecz Imre születésnapján (nov.20.) ér véget. A programok a Mester épületeiben zajlanak, és szellemi hagyatékát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A rangos népzenei és világzenei előadók produkciói mellett helyet ad olyan kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyeknek, alkotásoknak is, melyek a Kárpát-medence népi műveltségét tekintik művészetük fundamentumának.
Vándorfesztivál lévén, nyit a szomszédos országok magyarsága felé is, és több határon túli állomást is felkeresnek. Makovecz lenyűgöző tereiben különleges élményt nyújtanak a színvonalas koncertek. Összekötik az eget a földdel, és ráirányítják a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára.

Program:

November 9. - csütörtök – Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre templom
19:00 Ünnepélyes fesztiválmegnyitó, beszédet mond: Sáros László György DLA
19:10 A Pro Musica Leánykar hangversenye, vezényel: Szabó Dénes (Nyíregyháza)

November 10. - péntek – Csíkszereda (Románia), Millenniumi-templom
18:00 Kiállítás: Sevilla ’25 tervező: Makovecz Imre, megnyitja: Csernyus Lőrinc főépítész.
19:00 Berecz András és Berecz István: „Evezők csillaga”
21:00 Héttorony Táncház: muzsikálnak Kacsó Arnold és barátai, éneket tanít Berecz András, házigazda: Berecz István és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Helyszín: Nemzeti Székely Népi Együttes Székháza (Temesvári sugárút 6.)

November 11. - szombat – Kolozsvár (Románia), Törökvágási református templom
18:45 Makovecz Anna képzőművész „Én vagyok a táj” c. kiállítása, megnyitja: Csernyus Lőrinc építész
19:00 Szent Efrém Férfikar koncertje
20:00 Balázs Elemér Group koncertje
Helyszín: Rhédey Café (Kolozsvár, Fő tér)

November 12. – vasárnap - Szigetvár, Vigadó Kulturális Központ
Fényfestészet a Vigadó homlokzatán
18:00 Kiállítás: „Összekötni az eget és a földet” címmel válogatás Makovecz Imre munkáiból
18:30 Magyar Állami Népi Együttes: Tánckánon - Hommage á Kodály Zoltán

November 13. – hétfő - Bécs, Hundertwasser Museum
18.00 Tárlatvezetés a Hundertwasser kiállításon a Héttorony fesztivál résztvevői számára
19:00 A magyar organikus mozgalom Kós Károlytól Makovecz Imréig Anthony Gall előadása (angol nyelven)
19:45 ”Elmúlás a nádtetők alatt. Mezőség elveszett épületei” Henics Tamás előadása (angol nyelven)
20:30 Barabás Lőrinc Live Act koncert

November 14. – kedd – Makó, Hagymaház
18:00 „Táltos dobok üzenete” kiállítás Nagy Mari és Vidák István textilművészek, valamint ifj. Vidák István és Vidák Anna nemezkészítők munkáiból. Megnyitja: Csernyus Lőrinc építész, közreműködik Fábri Géza és Ivánovics Tünde
19:00 Huun Huur Tu koncert

November 15. – szerda – Zalaegerszeg, Keresztury Hangverseny és Kiállítóterem
17:00 Kiállítás: Makovecz Imre Naplója I.-II. Megnyitja Fülöp Tibor építész
17:30 „Előadás Kaposvárott 1977-ben” Részletek Makovecz Imre. naplójából, elmondja Hüse Csaba színművész
18:00 A Lajkó Félix Trió koncertje

November 16. – csütörtök - Paks, Szent Lélek Templom
18:00 Kiállítás: Makovecz Imre templomai, megnyitja: Horváth László fesztiváligazgató
18:30 Csizmadia Anna és barátai koncertje
19:30 20 éves a Fonó Zenekar – ünnepi koncert

November 17. – péntek - Siófok, Evangélikus Templom
18:00 Kiállítás: Makovecz angyalai. Megnyitja Csernyus Lőrinc főépítész
18:30 Braca Teofilovici koncert (Szerbia)
19:00 A Cimbalom Brothers koncertje

November 19. - vasárnap – Budapest, Fonó Budai Zeneház
16:00 Kiállítás: Sevilla ’25 makett. Megnyitja: Turi Attila építész
Filmvetítés: Katedrális – Magyarország Sevillában. Czencz József filmje
17:00 Vetettem gyöngyöt címmel Kis Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás koncertje. Vendég: Bognár Szilvia és Novák Péter

November. 20.- hétfő – Budapest, Pesti Vigadó
19:30 Fesztiválgála a Pesti Vigadóban. Zárszó.
19:40 Dresch Mihály gálakoncertje
(Dresch Misi Vonós Quartett & Dresch Quartett közös műsora)
Közreműködnek:
Dresch Mihály – saxofon, furulya, fuhun
Lukács Miklós – cimbalom
Gyányi Marcel – bőgő
Baló István – dob
Brasnyó Antal – brácsa
Csoóri Sándor „Sündi” – brácsa, tambura
Bognár András – bőgő
Régről tudjuk, hogy Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe.
Zenéje nem művi, megéli a népi kultúrát, tudatosan képviseli az ebben rejlő örökséget. A muzsikájába épített folk biztos alapot nyújt a jazz szárnyalásához, improvizálásához. Felvételei, amelyek alapvetően instrumentális jellegűek, nemcsak a népi dallamokat idézik, hanem azok szövegei is hallhatók. Muzsikája sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle. Munkássága világszerte elismert, nemzetközi szinten az elsők között jegyzett muzsikus.
Az elmúlt években saját quartetjével járta az országot mindenhol felejthetetlen estékkel, zenei élménnyel ajándékozva meg közönségét. Nemrég pedig az életmű egy új arca, a vonós quartet is megjelent a terítéken, ahol a fiatal – az új nemzedék – de gyakorlott népzenészek a társak, akikkel szintén folyamatosan változtatja, tágítja a műfaj határait. A muzsika pedig itt is úgy szól, úgy karcol, ahogy azt már megszokhattuk; egyedien, mesterien, a két műfaj határán tovább szárnyalva.
És mi történhet, ha Dresch Mihály két meghatározó quartetje egyszerre áll színpadra?
Vélhetően utánozhatatlan zenei élményben lesz részünk!
Ezen egyedi műsorral szeretnénk Makovecz Imre előtt születésnapján tisztelegni, a Héttorony Fesztivál záró gáláján.

www.hettoronyfesztival.hu
 

Nincsenek megjegyzések: