2018. február 7., szerda

Fennállásának és működésének 80. évfordulóját ünnepeli 2018-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpad




.

A Szabad Tér Színház újfajta közösségi eseményekkel és minden eddiginél különlegesebb programsorozattal készül. Az ünnepi évad mottója: „Ajándék Budapestnek”, ami előrevetíti, hogy a kínálat igazi kuriózumnak ígérkezik a főváros kulturális életében.


A jubileumi évadban elindul az ország első „kulturális livestream” szolgáltatása, hogy minél többen átélhessék a művészet sokszínűségének élményét. Az élő közvetítések révén a programok egy részét a közösségi tereken is nyomon követheti majd a közönség, sőt mobiltelefonján is élvezheti a koncerteket egy-egy videóközvetítés keretében. A repertoáron a tradicionális operák és a klasszikus műfajok mellett színházzal, klasszikus-, és könnyűzenével, balettel, képzőművészettel is találkozhat majd a nagyérdemű – jelentette be Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője az ünnepi évad eseményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Legendák, emlékek és nagy találkozások helye: színház a Margitszigeten
2018-ban ünnepli fennállásának és működésének 80. évfordulóját a főváros legszebb és legkedveltebb közparkjában működő Margitszigeti Szabadtéri Színpad. A Szabad Tér Színház kezdetektől felvállalt célja volt, hogy egyedi, mégis sokszínű, minőségi kulturális értékhez juttassa közönségét. Ennek megfelelően, napjaink trendjeihez alkalmazkodva a Budapesti Nyári Fesztivál 2017 nyarán is számos színházi előadást, opera- és musicalbemutatókat, táncelőadásokat, jazz-, klasszikus zenei és crossover koncerteket, Színházi Szemlét, interaktív gyerekszínházat, bábelőadásokat, matinékat, irodalmi eseményeket kínált. Hazai és nemzetközi kiválóságok fellépéseinek sora fémjelzi, és egyben pozícionálja is a Margitszigeti Szabadtéri Színházat, mint kedvelt és népszerű játszóhelyet a nagy nemzetközi nyári színházak sorában, Mörbisch-től Veronáig, Salzburgtól Savonlinna-ig, vagy Bregenz-től Bécsig. A 105 program több mint százezer nézőt vonzott, ami az elmúlt évhez képest 20 százalékos növekedést jelent mind a nézőszám, mind a bevétel tekintetében. 2018 nyarára a jubileumi évadhoz méltóan minden eddiginél nagyobb volumenű programsorozattal, közösségi eseményekkel és kivételes szuperprodukciókkal készülnek, nemcsak a színpadokon, hanem azok környékén is, a főváros különböző pontjain. Az ünnepi évad mottója: „Ajándék Budapestnek”. Ehhez kapcsolódik az eseménysorozat számos meglepetéseleme.

Elindul az ország első „kulturális livestream” szolgáltatása
Az Antenna Hungáriával közös kezdeményezés keretében elindul az ország első „kulturális livestream” szolgáltatása, azaz, „kinyílik” a színház, kivetítőkön keresztül a város egyes szabad- és közösségi terein élőben követhetik figyelemmel a Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadok bizonyos előadásait, koncertjeit. A kezdeményezéssel a szabadtéri színházi programok a főváros több pontján egyszerre jelennek meg. A budapestiek, valamint a belföldi-és külföldi turisták számára egyaránt egy merőben újfajta koncertélményt nyújtanak majd a „Kult zónák” élő közvetítései. A videó-közvetítések HD minőségben mobiltelefonon, tableten és laptopon is elérhetővé válnak.

Az ünnepi évad jó alkalom a közös élmények megélésre
„A közös ünneplés, a küszöbön álló 80. évforduló ismét kiváló alkalom arra, hogy megszólítsuk legfontosabb célközönségünket, a város lakóit, és közös tervek, célok megvalósítására, közös élmények megteremtésére és megélésére hívjuk őket - mondta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője.  Szeretnénk, ha a nagyszabású programsorozatunk nyomán üzeneteink eljutnának azokhoz, akik már kedvelt közösségi térként tekintenek a Margitszigetre, színházát és parkjait látogatják, használják, élik és szeretik, és azokhoz is, akik a jövőben csatlakoznak majd a nyári teátrum programjaihoz. Nagy reményekkel és kihívásokkal nézünk a jubileumi év elébe, bízunk benne, hogy minél több társadalmi réteget és korosztályt tudunk megszólítani, a sokszínű és műfajokban gazdag programmal” – fogalmazott Bán Teodóra.
Az igazgató kiemelte, hogy az elmúlt évek, évtizedek sikereinek folytatásaként, hűen az elődökhöz nagy kihívás számára a jubileumi évad méltó megrendezése, ami rendkívül megtisztelő feladat is egyben. 2018-ban Bán Teodóra is évfordulót ünnepel, mérföldkőhöz érkezik a pályáján, hiszen tizenöt esztendeje lesz, hogy elkötelezte magát a Szabad Tér Színház minőségi programjainak megvalósítása mellett.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad a főváros szívében
Bán Teodóra megköszönte a fenntartónak, Budapest Főváros Önkormányzatának és Tarlós István főpolgármesternek, hogy sokak örömére biztosítják a sikeres működés feltételeit. Köszönetét fejezte ki továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériumának és Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a garantált támogatásért. Háláját fejezte ki a közönségnek, a művészeknek, a backstage munkatársainak, a partnereknek és a támogatóknak a mindenkori kitüntetett figyelmükért és együttműködésükért. Kiemelte a média jelentős szerepét a sikerek elérésében, hiszen méltóképpen juttatták el a közönséghez a nívós kínálatot. A kiemelt partnerek, az MTVA, a kulturális csatornája, az M5, valamint az MTI támogatása is nagyban hozzájárult, hogy ilyen népszerű évadot tudhatnak maguk mögött. Beszámolt a lezárult 2017-es Budapesti Nyári Fesztivál eredményeiről, sikereiről, statisztikájáról. Bejelentette azokat a szuperprodukciókat és közösségi eseményeket, amelyekkel a Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállásának 80. évfordulóját ünneplik.

Köss ki nálunk! – különleges közösségi események
A jubileumi évad közösségi eseményeit a Mezítláb a réten című ingyenes koncert nyitja meg a margitszigeti nagyréten, 2018. június 9-én. A nyitóünnepségen egy igazi ünnepelt világsztár, a fiatal zeneszerető generáció nagy kedvence Alexander Rybak fehérorosz származású norvég hegedűművész, énekes és zeneszerző, a 2009-es Eurovíziós Dalverseny győztese várja a publikumot. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara felejthetetlennek ígérkező koncertjén meglepetésre is készülnek A nyár fényei címmel. A rendezvényen a keringő világrekord felállítására is kísérletet tesznek.
A Köss ki nálunk! címmel meghirdetett programsorozat keretében különleges közösségi tér, az Akusztik Beach is megnyílik a Duna-parton, a színház kikötőjében a MAHART PassNave és a Főkert Nonprofit Zrt. közreműködésével. Az Akusztik Beach-en, a füvesített és fákkal betelepített hatalmas uszályon napközben napozással és zenehallgatással lehet majd kikapcsolódni. A hét több napján pedig a Kikötő- koncertek keretében gyertyafény mellett, élő kamarakoncertek várják az érdeklődőket az Akusztik Beachen rendezett estéken. A Kikötő-koncertekhez kapcsolódóan zenekarok tehetségkutató versenyét is megrendezik, a zsűri által a tizenkét legjobbnak tartott csapat koncertet adhat majd a kikötőben, a közönségszavazatok pedig arról döntenek, hogy melyik együttes kap fellépési lehetőséget a Városmajori Szabadtéri Színpad nagyszabású nyárzáró gálakoncertjén.

Világsztárok, opera- és operettbemutatók, szuperprodukciók a szigeten
A jubileumi évad hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar nyitókoncertjével indul, Hamar Zsolt vezényletével Carl Orff Carmina Burana-jának dallamai csendülnek fel. A Szabad Tér Színház számos operabemutatójának volt már otthona a Margitsziget, így a jubileum évében is nagy dobásra készülnek a Magyar Állami Operaházzal közösen. Anger Ferenc rendezésében Richard Strauss Salome című egyfelvonásos operáját láthatja a közönség, amely a Margitszigeten debütál, Rost Andrea, Komlósi Ildikó, Gerhard Siegel főszereplésével. A nagyszabású tervek szerint az előadás ezután Jordániában az eredeti helyszínen is bemutatásra kerül, ott, ahol a történet játszódik. Abban a Holt-tenger keleti partjára emelt királyi palotában, a Machareusban, ahol Salome, Heródes király lánya az apja által Keresztelő Szent János fejét vétette. Az előadás eredeti helyszínen való bemutatása Vörös Győző ókorkutató, akadémikusnak köszönhető, aki a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt 2009-ben kezdte meg a helyszín feltárását.
A Budapesti Nyári Fesztivál vendége lesz napjaink egyik leghíresebb és leginnovatívabb DJ-je, az amerikai Jeff Mills, aki az Óbudai Danubia Zenekarral ad koncertshow-t, Christophe Mangou vezényletével. Magyarországon először a Margitszigeten mutatják be a világ legsikeresebb, világsztárokat felvonultató The Great Gatsby című balettshow-ját is, amely F. Scott Fitzgerald kultikus regénye és a nagysikerű mozi alapján a húszas évek füstös, mámoros, féktelen hangulatát idézi.
Az operavilág csillagai közül a jubileumi évadban is több klasszis érkezik a Margitszigetre. A világhírű basszbariton Erwin Schrott és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara nagyszabású operagálával kápráztatja el a közönséget. Az ünnepi évadban a Szabad Tér Színház operettbemutatót is tart, Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című magyar remekművét állítják színpadra Szabó Máté rendezésében.

A Szabad Tér Színház ünnepi ajándéka
Számos akcióval készül a Szabad Tér Színház, hogy az „Ajándék Budapestnek” mottójú programsorozat kiváló kulturális eseményeire minél többen eljuthassanak. Érdemes figyelni a szabadter.hu weboldalt és Facebookot, mert a bejelentett előadások spontán akciók keretében, bizonyos napokon és időszakokban véletlenszerű sorrendben kerülnek fel a honlapra, a jegyértékesítés első két órájában pedig ötven százalék kedvezménnyel lehet majd jegyet váltani a szuperprodukciókra. Egy másik akció keretében, aki regisztrál a Mezítláb a réten című nyitó koncert ingyenes közösségi eseményére, egy több hónapon át tartó folyamatos ajándéksorsoláson vesz részt. Számos értékes nyeremény gazdára talál: színházjegyek a Budapesti Nyári Fesztivál változatos és sokszínű programkínálatának valamelyikére, vacsora voucherek, továbbá „Aludjon Budapesten Színházjeggyel” elnevezésű csomag. Ennek tartalma egy páros belépőjegy valamely szabadon választott Margitszigeti- vagy Városmajori Szabadtéri Színpadi produkcióra, szálláslehetőség egy éjszakára szállodában büféreggelivel, színházi hajójárattal oda-vissza, és Víztorony-belépő Magyarország legnagyobb és legrégebbi víztornyába. A jubileum évében jegyre váltható ajándékkártyákat is lehet majd vásárolni.

Budapest az élen jár kulturális kínálatával
A jubileumi év fővédnökeként Tarlós István főpolgármester köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a Főváros vezetése komoly értéknek tartja Budapest hagyományosan sokszínű kulturális kínálatát, amelyben kiemelt szerepe van a minőségi kulturális programoknak és a nemzetközi hírű fesztiváloknak, köztük a Budapesti Nyári Fesztiválnak is.
„A nívós repertoár belföldről és külföldről egyaránt látogatókat vonz a fővárosba, a nagy múltú Margitszigeti Szabadtéri Színpadnak is köszönhetően Budapest kulturális vonzereje így tovább növekedhet. A Főváros vezetése elkötelezett a Margitsziget, a budapestiek legkedveltebb pihenőparkjának további fejlesztése iránt; az elmúlt években teljesen felújított szabadtéri színpad mellett megújult a víztorony, a japánkert, valamint Magyarország legnagyobb és egyik leglátványosabb zenélő szökőkútja, a vizes vb-hez kapcsolódva pedig megvalósult a sziget teljes csatornázottsága. A szabadtéri színpad felújítása során újraszigetelték a nézőteret, kicserélték a nézőtéri székeket, felújították a közönségforgalmi területeket, a színpad fölé új, feszített szerkezetű tető került, valamint modernizálták az öltözőket és a színpadot kiszolgáló létesítményeket. A most 80 éves létesítmény nemzetközi viszonylatban is a komolyzene és a zenés színház rangos helyszíneként működik” – fogalmazott a főpolgármester.

A Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül megrendezendő ünnepi programsorozat tovább erősíti a Margitszigeti Szabadtéri Színpad meghatározó szerepét a főváros kulturális életében és turizmusában.

https://szabadter.hu/margitszigeti-szabadteri-szinpad
https://issuu.com/bnyf/docs/bnyf_fekvo_fuzet_lapozgatos
https://www.szabadter.hu/margitszigeti-szabadteri-szinpad

Forrás: EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: