2017. március 26., vasárnap

Újcirkusz-varázslat a világ minden sarkából




Az újcirkusz az elmúlt évek során egyre nagyobb teret és közönséget hódított meg magának, így a tavaszi fesztiválon is rendszeresen találkozhatnak a nézők a műfaj nemzetközi és hazai képviselőivel. Idén a svéd Svalbard Company, az ausztrál CIRCA és a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat előadásain keresztül nyerhetünk bepillantást ebbe a látványos világba.

Adieu! - bemutató A Recirquel Újcirkusz Társulat előadása
  Az újcirkusz az egyik legdinamikusabban fejlődő színpadi műfaj, amely nemcsak a hagyományos cirkuszt újíthatja meg, hanem a kortárs táncot és a színházat is. Varázslatos sokszínűségére mi sem lehetne jobb példa, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál újcirkusz előadásai, amelyek - bár mindhárom egyazon műfajba tartozik - nem is különbözhetnének jobban.

A stockholmi illetőségű Svalbard Company négy nemzetközileg elismert, bámulatos tudású fiatal artista társulata, akik számos eszközön és számban mozognak otthonosan a kínai rúdtól az egyensúlyozáson, akrobatikán át egészen a mozgásszínházig. Március 31-én és április 1-én a Trafóban első előadásuk, az All Genius All Idiot lesz látható, amely rögtön elnyerte a déli félteke legnagyobb nyitott művészeti fesztiváljának, az Adelaide Fringe legjobb cirkusz és fizikai színházának járó díjat. Az artisták a bravúros mozdulatokat néhol szép, máskor bizarr élőzenével vegyítve meghajlítják az újcirkusz határát a színház és a komédia felé. Az eredményre pedig egyaránt fogunk emlékezni a szürrealitása és bámulatos eszköztára miatt. Igazi bevállalós előadás, tele energiával, izgalmas karakterekkel és magával ragadó színházi pillanatokkal. „A Svalbardnak megvan az az odavágó ereje és veszélyes szexualitása, akár a legjobb rock bandáknak." - írta róluk a Total Theatre kritikusa, Thomas JM Wilson.
Az ausztrál CIRCA társulatot Yaron Lifschitz hívta életre több mint egy évtizeddel ezelőtt. A brisbane-i csapat azóta 6 kontinens 37 országában járt már, köztük Magyarországon is több alkalommal felléptek. Az Opus 2 egy igazi formabontó darab, a zene és az újcirkusz kivételes fúziója, ahol a két műfaj közötti határvonalak szinte elmosódnak és egészen megkapó, megindító harmóniában forrnak össze. A hét akrobatát a színpadon élőben kísérő vonósnégyes, a Debussy Quartet a kamarazenei szcéna nemzetközileg is elismert szereplője. Az előadást az orosz zeneszerző, Sosztakovics kvartettjei inspirálták: minden hangban, - s ekként a produkció minden mozdulatában is - ott tükröződik a 20. századi történelem szélsőségesen ellentmondásos világa. „Ez a rendkívüli est egyszerűen ellenáll mindenféle leírásnak" - írta a The Guardian kritikusa. A kanadai La Press szakírója szerint az Opus 2 „a cirkusztörténelem kivételes előadása, a cirkuszművészet mesterműve". A darabot április 9-10-én láthatja a közönség a Müpában.
A Recirquel a 2014-ben bemutatott, nagysikerű A Meztelen Bohóc után ismét a clownt állítja főszerepbe, ám ezúttal teljesen más megközelítésből. A Vági Bence és Neil Fisher által közösen színre vitt Adieu!-ben nem a megszokott bohóc eszköztáré - piros orr és egyszerű szüzsék - a főszerep, hanem az intelligens, kifinomult humor és színészi játék, valamint a társulattól már megszokott lenyűgöző trükkök állnak a középpontban. A keserédes szerelmi történet egyben társadalmi korkép is, amelyben nem csak a főszereplő bohócházaspár életébe pillanthatunk bele, de megismerhetjük Budapestet az ötvenes évektől indulva a világháború sötét napjain át egészen az 1910-es évekig. Lakatos Leonetta és Pintér Áron kezei közt a díszletként szolgáló polgári lakás hétköznapi berendezései is cirkuszi rekvizitumokká avanzsálnak - a fürdőkád csónakká, a gigantikus csillár trapézzá változik, a gardróbszekrény mélye pedig különleges titkokat rejt. Az akrobatikus-komikus bohócduett április 18-án a Müpában debütál, de a fesztivál után is a társulat repertoárján marad.
 
All Genius All Idiot
A Svalbard Company előadása
2017. március 31., 20.00
2017. április 1., 20.00
Trafó Kortárs Művészetek Háza

Alkotók és előadók: Benjamin Smith, John Simon Wiborn, Tom Brand, Santiago Ruiz Albalate

Művészeti tanácsadó: Peter Jasko
Jelmez: Michiel Tange van Leeuwen
Látvány: Kasper Svenstrup Hansen
Fény: Zuzana Režná
Szcenika: Carlos Ferrer

http://btf.hu/program?id=85833
https://www.youtube.com/watch?v=m4Vr3PJPYio

Opus 2
Yaron Lifschitz, a Circa Ensemble és a Debussy Quartet előadása
2017. április 9-10, 19.00
Müpa - Fesztivál Színház

Előadja: Circa Ensemble
A Circa Ensemble tagjai:
Nathan Boyle, Martin Evans, Lisa Goldsworthy, Nicole Faubert, Bridie Hooper, Todd Kilby, Nathan Knowles, Cecilia Martin, Kimberly O'Brien
A vonósnégyes tagjai: Christophe Collette, Marc Vieillefon - hegedű, Vincent Deprecq - brácsa, Cédric Conchon - cselló

Közreműködik:Debussy Quartet
Hang:Christophe Germanique
Jelmez:Libby McDonnell
Díszlet:Yaron Lifschitz, Jason Organ
Rendező:Yaron Lifschitz

 http://btf.hu/program?id=85219


Adieu! - bemutató
A Recirquel Újcirkusz Társulat előadása
2017. április 18-19., 19.00
Müpa - Fesztivál Színház

Oszkár: Pintér Áron
Viola: Lakatos Leonetta
Zene: Elek Norbert
Díszlet: Nagy Viktória
Jelmez: Kasza Emese
Báb: Haraszti Janka
Fodrász: Marton Ádám
Sminkmester: Ipacs Szilvia
Jelmeztervező-asszisztens: Varga Cecília
Kellékek: Bara Ildikó
Gyártásvezető: Bilek Ferenc
Rendezőasszisztens: Schlecht Aliz
Artista-koreográfus: Illés Renátó
Artistamester: Ócsai Böbe
Technikai vezető: Vladár Tamás
Rendező-koreográfus: Vági Bence, Neil Fisher

http://btf.hu/program?id=83790


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: